Magasságok és Mélységek

magasság és mélység.

A magasság és mélység utáni vágyunk valójában az elhomályosult eredeti tiszta létállapot anyagiasult megnyilvánulása.

Az ember tiszta szellemi mivoltában még együtt, egyetlen pontban volt a magasság és a mélység, ugyanúgy, mint az idő síkján állandó jelenben a múlt és a jövő.

A magasságot és mélységet, a múltat és jelent egyébként is csak azóta különböztetjük meg ilyen élesen, mióta a szellemi világunk elhomályosult, és belenehezedtünk a tér és idő egymással szembefeszülő pólusaiba.

Tudattalanunk és a belőle fakadó vágyaink legmélyén mégis felerősödik ezen pólusok vonzása. A magasságokban keressük a mélységet és a mélységekben a meghódíthatatlan magasságokat, a múltban a jövőt, és a bizonytalannak mondott jövőben vagy jövőre akarjuk rögzíteni a múltat.

A magas hegyeket és a beláthatatlan mélységeket mindig is vallásos tisztelet övezte. A Csomolungma is tibeti nyelven a „Föld istenasszonyát” vagy a „világ anyját” jelenti. A lábainál lakó népek tisztában voltak azzal, hogy ezt a szférát nem szabad, nem lehet büntetlenül háborgatni.

Felnéztek rá, viselkedéséből próbálták kiolvasni az istenség üzenetét arra vonatkozóan, hogy nekik hogyan kell egyes esetben eljárniuk, vagy egyáltalán hogyan kell élniük.

Edmund Hillary és Tenzing Norgay

Amikor sikerült embernek oda feljutnia, úgy, hogy onnan le is tudott jönni (elképzelhető ugyanis, hogy 1924. jún. 8-án George Mallory és Andrew Irvine feljutott a csúcsra, lejönni azonban nem sikerült), tehát amikor Edmund Hillary és a nepáli serpa, Tenzing Norgay 1953. május 29-én felért a Csomolungma csúcsára, Hillary John Hunt, az expedíció vezetője nevében feszületet helyezett el a csúcson, „Tenzing pedig egy kis lyukat ásott a hóban, és ételáldozatot tett bele: édességet, kétszersültet, csokoládét” – meséli Hillary önéletrajzi írásában.

Amikor híre ment az emberfeletti teljesítménynek, a nepáliak Tenzingben Buddha vagy Siva inkarnációját vélték felismerni.

A Hegy a vallásos tudatban amúgy is az isteni életszférát jelentette, ami a magasságban tisztább, érintetlenebb, mint az az élettér, amit jelenlétünkkel már alaposan bemocskoltunk. Vágyaink mélyén talán az is meghúzódik, ha sikerül minden akadályt legyőznünk, és oda feljutunk, magunk is tisztábbak leszünk. Van, aki a magasságokban keresi ezt, van, aki a mélységben. Fizikai viszonylatban egyik sem veszélytelen. Az elkötelezett próbálkozók állítják és tanúsítják, hogy ezeket a nehézségeket előbb önmagunkban kell legyőznünk. Megcáfolhatatlan igazság! Ettől azonban elválaszthatatlan a folytatás, hogy a magasságokat és mélységeket előbb önmagunkban kell megjárnunk. Ez pedig elsősorban nem arra képesíti az embert, hogy földi-fizikai viszonylatban is hófödte csúcsok skalpjait gyűjtögesse, hanem hogy az érintetlen magasságok és mélységek tisztaságából életével egy csipetnyit elvigyen oda, ahol nagy az összevisszaság, az igazságtalanság, a hatalmi harc, a megtévesztő látszat szerinti értékelés.

„Mi hasznára van az embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelke kárt szenved?” – kérdezi Jézus.

A belső csúcsokért és mélységekért is nagyon meg kell küzdenünk.

Jézus életéből láthatjuk, akinek az istenközelség tiszta magaslatáért mennyi kísértéssel kellett megküzdenie. Azt is láthatjuk, hogy ez az istenközelség egyben az Istentől való elhagyatottság kínját is jelentette, viszont éppen ezáltal teljesedett be élete nagy műve. A pokolra szállás gyötrelme nélkül minden maradt volna a régi mederben, vagyis az istenközelség valós lehetősége nélkül.

„Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér” – fogalmazza meg Weöres Sándor.

Bármennyire is tartunk és óvakodunk ezektől a magasságoktól és mélységektől, egyszer mindenképpen át kell mennünk rajtuk.

Jó, ha mielőbb időt fordítunk az akklimatizálódásra.