A Gondolat és rendezvényeink

Nyári táborok, szabadegyetemek, vallási találkozók szinte elválaszthatatlanul összekötődtek a szabadabb szórakozási lehetőségekkel.

Egy-egy magvasabb nap után, amikor is emésztésre váró gondolatok, ötletek, elképzelések hangzanak el, jól jön a felszabadult szórakozás, a bulis hangulat. Igaz, hogy ez már legtöbbször nem várja ki a maga sorát, előrelopódzik, nem is észrevétlenül, és rátelepszik már a délelőttökre is.

Az az érzésem, mintha a Gondolat a maga helyét és útját keresné. Volt idő, amikor félelmetes szirti sasként fészkeltették komor akadémiai felhők magasságában. Aztán rájöttek, hogy vakációban jobb, ha csacsogó kismadárként küldik a zordon erdők tisztására, patakok mondikáló partjára vagy a napsütötte tengerpartra, ahol amúgy is kötetlenebb a szabadság, és még azok is barátságosabb, könnyedebb arcukat mutatják, akik a sasfészek közelében komorak és karótnyeltek.

Tény, hogy másképpen alakulnak az amúgy görcsösen merev idegi szinopszisok a tábortűz ropogása, a korsó oldalát gyöngyöztető sör, a pohár falán komolyan aláfolyó bor, na meg a jó falatok társaságában.

Eddig nem is volna semmi baj. A baj akkor kezdődik, amikor még észre sem vesszük, és volt Gondolat, nincs Gondolat.

Már lassan delelőre érkezik a nap, amikor tudatosul a sátorban a tűrhetetlen meleg, és legyek hada lakmározik az elfogyasztott mindenféle túlfolyásán. Bár hál’ istennek nem ez az általános jelenség, mégis gyakori az éjszakai szórakozás utáni lesújtó látvány.

Szomorú lenne ilyenkor összeszámolni, hogy hányat is foglalkoztat még valójában az a Gondolat, amelyen előző nap oly erősen fellelkesedtek.

Bebizonyosodott, hogy a Gondolat nincs igazából a magassági sasfészekben sem otthon, de a szórakozástól túltengő erdőtisztáson vagy tengerparton sem. A sasfészekben a hivatallá merevedett akadémia tartotta rabságban, a táborból és a bulizó tengerpartról pedig az elszabadult szabadosság űzte el.

A jó Gondolat igazi otthona a csend. A jó Gondolatot nem mi teremtjük, de még csak nem is mi szüljük. A jó Gondolat kezdetek nélküli, és valójában „csak”(!) megszületik bennünk, amennyiben alkalmas feltételekre talál lelkünkben és értelmünkben.

Ha már megszületett bennünk, hajnalban költögetés nélkül ébredünk, van kedvünk élni és dolgozni, értelmesen munkálkodni a világ művelésén. Úgy dolgozni, ahogyan azok a titokzatos erők gyúrják dús kalásszá és szívet vidámító bort adó aranyló fürtté az elemeket: a tüzet, a vizet, a földet és a levegőt.

Ezt kell nekünk is féltve művelnünk.

A jó Gondolat csak erre irányul. Ami ezeket megszentségteleníti a pillanatnyi haszonszerzés, a „fenntartható fejlődés” csábos ideológiájával, az lehet forradalmi, korszakalkotó vagy éppen sziporkázó elméleti gondolat, de nem jó Gondolat.

Akiben a jó Gondolat valaha is otthonra talált, az az ember ugyanúgy, ha még nem intenzívebben, érzi a fájdalmat, de szívét nyugtatja és élteti a derű; annak „könnyű a toll és nem nehéz a kasza”, mert az már valamennyire egész ember (Benedek Elek).

Ennek az embernek nem kell a törvény és az akadémia szigorával őrködnie a jó Gondolat felett, nem is kell a szórakozás csalétkével pár napra híveket toboroznia számára.

Elég, ha él, ha dolgozik, ha „szórakozásképpen” beletekint a tűz fényébe, megcsodálja poharában a bor gyűrűjét, komótosan fal a kenyérből, mely áldott kísérője ebben az életben, és ha zsibbadt tagjait kinyújthatja a fáradtságos nap után – teste akkor is Őt látja (József Attila) –, és ha alszik, és ha másnap ugyanezt kezdi elölről.

Elekes András

Megjelent a Csíki Hírlap VIII. évfolyamának 143. számában, 2o13. július 26.-án.