Ünnep-e az Ünnep?

Ismét egy sokat szajkózott közhely: elfelejtettünk ünnepelni. Nemcsak az a szomorú, hogy ezt közhelyként emlegetjük, hanem, hogy ez igaz is, és még szomorúbb, hogy nem a közhely értelmében igaz, hanem valóságosan.

Amikor a közvélemény szerint azon sopánkodunk, hogy már nem vagy alig tudunk ünnepelni, akkor ez alatt azt értjük, hogy felgyorsult világunkban egyre szétszórtabbak vagyunk, csak hajtjuk egymást és magunkat, ennek következtében nincs időnk sem Istenre, sem emberre.

Ha meg is állunk egy kis időre, akkor sem tudunk felszabadultan örvendeni, mert nyomasztanak a hétköznapok gondjai. Ezért az ünnepet is mozgalmassá, látványossá kell tennünk. Pörögnie kell minden pillanatnak, hogy feledtesse elménk és lelkünk zakatolását.

Ha az ünnep mozgalmassága kívánatosabbnak ígérkezik, mint a hétköznapok tovább zakatoltatásával elért haladat, vagy ha egyszerűen csak a társadalmi ferde tekintetektől tartunk az ünnepről való elmaradás miatt, vagy éppen jó alkalom az ünnep arra, hogy megvillogtassuk magunkat is, akkor könnyen az ünneplés mellett döntünk.

Ez valójában azt jelenti, hogy részt veszünk a forgatagban, de egyáltalán nem biztos, hogy ünneplünk is. Ez az előbb említett szomorúbb jelenség, vagyis, hogy valóságosan nem tudunk ünnepelni. A forgatagba való bekapcsolódás, a káprázat még nem ünnep.

Az ünnep a szó eredetét tekintve is szakrális jellegű. Egy-igy-id szentet jelent, és feltételezhetőleg innen származik az üdv is.

Ehhez társul a nap, tehát az ünnep minden valószínűség szerint szent napot jelent. Amikor ténylegesen ünnepelünk, akkor szent napot ülünk, vagyis emlékeztetjük magunkat arra, hogy életünk minden pillanatában a Szent jelenlétében vagyunk. Nemcsak akkor, amikor a munkát abbahagyjuk, hanem akkor is, amikor dolgozunk. Éppen ezért nem arra való a kevés ünnepnap, hogy erőt gyűjtsünk a számában jóval több munkanaphoz, hanem, hogy felülvizsgáljuk, vajon a mindennapokban helyesen dolgozunk-e, egyáltalán jó munkát végzünk-e.

Az ünnep itt kapcsolódik össze a munkával és teszi azt istentiszteletté, amennyiben a munkánk Isten állandó jelenlétében a világ művelése, vagyis kultúra, a szó egyetlen helyes értelmében.

Tehát, nemcsak azért nem tudunk ünnepelni, mert sokszor fásultak vagyunk kimozdulni megszokott kerékvágásunkból, hanem azért sem, mert az ünnepeink – beleértve a vallásos jellegűeket is – nagyrészt forgataggá váltak.

illusztráció

Minden ünnepnek fesztivál jellege kezdett lenni, (bár maga a fesztivál szó is a latin festum, azaz az ünnep szóból származik) és ezek a fesztivál elemek vették át az irányító szerepet. Mindenhová belopóztak, és mindennek a lényegét szorították háttérbe.

Manapság fesztiválja van a borkészítésnek, az aratásnak, a pityókástokánynak, a disznóölésnek és a káposztavágásnak.

A megfeszített munka befejezését jó megünnepelni, vagyis a munka végeztével szembesíteni magunkat azzal, hogy a mindenkor, a kapott javak bőségében is Isten állandó jelenlétében vagyunk, és hogy ezek a javak, bár kemény küzdelmeink eredménye, de legalább annyiban Isten ajándéka is, és semmiképpen sem használhatjuk a másik ember feletti hatalom kiépítésére – például!

Ezzel szemben a fesztiválok a kifinomult fogyasztás sugalmazói, és annak az életszemléletnek a terjesztői, hogy azért élünk, hogy együnk, azaz fogyasszunk.

Ezt ugyan egyetlen rendezvény sem hirdeti magáról, inkább ünneplésként titulálja magát, az elkápráztatott emberekben mégis a soha be nem telő fogyasztói vágyat gerjesztik.

Olyan, mint amikor az esti tűzijátékot nevezik a Szent István-napi ünnepségek csúcspontjának. Valahol a lelkünk mélyén van, hogy a csillagos eget is kémlelni kellene, de ahhoz idő kell, mert lassan mozdulnak ott a dolgok, aztán zavar is a rengeteg világítás, nem beszélve arról, hogy a csillagok járása már a szakemberek és a népdalok szférájába szorult.

Hogy a forgatag ezen eleme se maradjon el, kápráztatásul mesterséges csillagokat lövünk az égre, amelyek az utánuk maradt hamun és költségen kívül nem utalnak semmire (hacsak a város ostromát nem idézik fel), de legalább eltáttatták a szánkat egy időre.

Nemcsak a közhely értelmében nem tudunk ünnepelni, hiszen mára egyre többen részt vesznek a fesztiválokon, hanem a szó valóságos értelmében.

Pedig egyetlen darab kenyér és egy pohár hűs bor, mint a Föld termése, mint Isten ajándéka és az emberi munka gyümölcse elég volna ahhoz, hogy ünnepet üljünk, ünnepet dolgozzunk, és egyáltalán ünnepet éljünk.

Elekes András

Megjelent a Csíki Hírlap IX. évfolyamának 159. számában, 2o14. augusztus 22.-én.

—–

Az ünnep fogalmának jelentése: olyan naptári időtartam, amely valamilyen szempontból fontosabb eseménynek, személynek állít emléket és rendszeresen megünneplik.