“boldoggá tesz, ha rásejtek a dolgok lényegére”

Mi teszi Önt boldoggá ?

Ez nagyon szubjektív és viszonylagos. Van, amikor olyan passzban vagyok, hogy nem tudok annak sem örülni, ami mást akár boldoggá tenne. Máskor meg úgy van, hogy sorba kell állni autóval a határnál, s még az az öt méternyi haladás is boldoggá tud tenni. Vagy az is kifejezetten ilyen hatással van rám, ha valahol kotyog a kocsi, s én megtalálom, mi a probléma, és azt sikerül jól megoldani.

Hivatásomban boldogsággal töltött el például az, ha órákon keresztül volt erőm a szentgyónást hallgatni, emberekkel beszélgetni. Vagy ha van egy zsúfolt szombatom, vasárnapom, és boldogan tudom végezni a munkámat, nem számít, ha egyik keresztelő a másikat éri, netán esküvőre temetés jön és fordítva. Mert van olyan eset, amikor az embernek bizony nyúlik a nyaka, nem tudja olyan lelkülettel és lendülettel végezni a munkáját, ahogy kellene és ahogy szeretné.

Amit el szeretnék érni (itt kapcsolódnék a stratégia kérdéséhez): igazán boldoggá tesz, ha néha megadatik az, hogy rásejtek a dolgok lényegére – kezdve mondjuk a szerelemtől, szeretettől -, hogy mi annak az értelme, és ha van is abban a bizonyos helyzetben lelkierőm aszerint élni vagy aszerint cselekedni. S amikor ez nemcsak a tudatosság szintjén valósul meg, hanem érzelemben is tudok közeledni ehhez. És ne csak az legyen, hogy én adok értelmet a dolgoknak, hanem azok igazi értelmét kellene megtalálni.

Természetesen boldogságot jelent, ha ennek-annak utánaolvasgatok, ha sikerül egy kicsit továbbképeznem magam, vagy befejezek egy munkát, mondjuk megírok egy cikket, és az viszonylag jól sikerült. Vagy ha felkérnek egy előadássorozatra vagy prédikációsorozatra, és abban érzésem szerint tudok is valamit adni. És természetesen az is jólesik, mint bárkinek, ha jó visszajelzéseket hallok, vagy ha egyáltalán hallok visszajelzéseket.

Krisztus más értelemben használja a boldogság fogalmát, mint mi. Ő nem azt mondja, hogy boldogok vagytok, ha nyertek a TeleEurobingón, vagy ha vissza tudtok perelni nem tudom mennyi egyházi vagyont. Azt mondja, hogy boldogok vagytok, ha értem és az Evangéliumért üldözést szenvedtek. Boldogok vagytok, akik most sírtok, akik most betegek vagy szomorúak vagytok. A boldogságot szinte utolérhetetlen módon dialektikusan ragadja meg. Amikor az ember teljesen képes ettől a világtól kiüresedni – gondolok itt a koncentrációs táborok vagy a börtönök foglyaira, akik valóban üldözést szenvedtek – és ebben a kiüresedésben ráérez léte értelmére, hogy így is van értelme annak, hogy ő egyáltalán él, akkor ez az ember boldog. Ez közel áll már a misztikus élményekhez.

Hogy volt-e ilyen élményem? Kicsit visszásan hangzik, de egyszer belémvillant ez a gondolat is – éppen padlón voltam; el is röhögtem magam azon nyomban -, hogy: de legalább vagyok. Hányan vannak, akik nincsenek?!