Élet és játék

A dolgok szakavatott ismerői azt mondják, hogy minden játék a valóságot és az életet jeleníti meg.

Amikor az édes, gömbölyű fejű állatkölykök egymással játszanak, már akkor is a későbbi életükre készülnek fel. Reagáló képességüket, gyorsaságukat, ügyességüket gyakorolják, hogy a majdani vadászatuk, az életért vívott küzdelmük eredményes legyen. A gyermeklélek szakértői is feltárták már, hogy a gyermekek játékában egy bizonyos életkor után felismerhető a felnőttek véresen komoly élete, és majd a felnőttkorba érve a véresen komoly életükben a játék.

De ez a játék már nem kedves, derűs megméretkezés, hanem látványos hiábavalóság. Amit tesznek, arra az értelmet tekintve nagy szükség nincs, de nem tudják hagyni, mint kisgyermek a játékot. Játék valójában – és ez a szó nem kedves, hanem sajnálatos értelmében –, de halálos komolykodással.

Elég felidéznünk egy-egy olyan képet, amilyent szinte napi rendszerességgel láthatunk a híradókban: előkelően öltözött férfiak, hölgyek szállnak ki a nagy, sötét luxusautók hátsó üléséről, státusukat jelző aktatáskával sietnek az értekezletre. Arcukon azok a jellegzetes vonások, amelyek egyértelműen beszélnek: most azt kell jelezniük minden rezdülésükkel, hogy mindennél komolyabb feladat előtt állnak.

Ezt rajtuk kívül senki meg nem tudná tenni, most nem is illő, hogy zavarják, szinte idegesen válaszolgatnak rohanásuk közben a feltett kérdésekre, de talán az lenne a legidegesebb, akire rá se néznének a kamerák, és így nem mutathatná az illető, hogy mennyire fontos az ő jelenléte. Hasonló játékkal találkozunk a különböző díjátadó ünnepségeken is, csupán a mozgások, a pózolás és talán a hölgyek ruhája másabb. Az érintettek életüknek tartják ezt, és ezért élnek.

Bármennyire is azt sulykolják, hogy nélkülük a világ csak döcögne, ha egyáltalán létezne, mégis mindenki tudja, hogy ez játék, az értelem szempontjából nem komoly. Játék, mégis – vagy tán éppen ezért – mindenikben benne van az ágaskodás a másikkal szemben. Végül is erőpróbák ezek, amelyek azt hivatottak eldönteni, hogy ki a nagyobb, ki a hatalmasabb, ki ér el nagyobb eredményt, kinek a lábainál hever az egész világ.

A sportot is játéknak szoktuk mondani. Játék is, hiszen egymással mérik össze erejüket a versenyzők. Itt kezdődik a sport igazságtalansága. A bíróknak ugyanis nem áll rendelkezésükre a személyes teljesítmény mérésére szolgáló eszköz, csupán az a bot-egyszerű felszereltség, amellyel az egymáshoz viszonyított teljesítményt lemérhetik. A versenyben a cél, hogy ha csak egy hajszálnyival is, de a másik fölé kerekedjünk. Vízszintes síkon, egymáshoz viszonyítjuk erőkifejtésünket.

Ezt a teljesítményt mérik, és jutalmazzák a bírók. Pedig egy nagyon fontos szempontot nem volna szabad figyelmen kívül hagynunk: nevezetesen azt, hogy a személyes teljesítményt saját adottságunkhoz kell mérnünk. Az egyéni adottság pedig arról nevezetes, hogy két egyforma nincs belőle. Így a személyes teljesítmény mértéke nem egy külső, megszabott tényezőtől, pl. a kijelölt pálya méretétől függ, na meg a többi versenyző kényszerítő jelenlététől, hanem egyedül csak attól, hogy egyéni adottságunkat teljesen kihasználtuk-e.

Az igazi sikerélmény nem akkor kell, hogy eltöltsön, amikor száz másik versenyzőt tudtunk magunk mögé utasítani (milyen sokatmondó kifejezésforma!), hanem, ha sikerült egyéni képességem szerint teljesíteni. Külső eszközökkel ez nem mérhető teljesítmény. Nem is díjazzák. Csak az részesül elismerésben, és minden más juttatásban, aki nem a maga adottságait tekinti mércének, hanem a többiek jelenlétét, és képes bármilyen áldozat révén föléjük kerekedni.

Valóban játék a sport is, de már ez sem a gondtalan, derűs erőpróbálgatás, hanem sokszor véresen komoly. Ezért komolytalan, de úgy kell beállítani, mintha ez is a világ sarkait tartaná. Játék, amely a megélt, valós életünket mintázza. A cél a csúcson levés.

Elsősorban a másikat kell szemmel tartanunk. Önmagunk adottságait csak annyiban, hogy azokkal lehetséges-e a többiek fölé kerekednünk. Ha úgy látjuk, hogy nem, akkor megéri-e valamilyen beavatkozással az adott képességeken változtatni? Halálosan komoly jelenség lett a sport, és ezt a látszatot kell fenntartani.

Sport-pszichológusok és sport-lelkészek segítenek ebben a munkában.

Ritkák azok a világjátékok, amelyek során összemérik ugyan erejüket a játékosok, de amelyiknek tétje nem a pénz és a nyilvános dicsőség, a világgá kürtölt rangsor, hanem a játék öröme, az együttlét boldogsága, az élet derűje.

Az értelem szerint játszani az életet és élni a játékot soha sem lehet egymással versenyezve, csakis, ha egyéni adottságunkat tartjuk az egyetlen tartható mércének, mert ekkor nincs jelentősége a rangsornak, az egymás fölé kerekedésnek, csakis a részvételnek.