Vajon vicc-e az egész?

Amikor 2013. február 14-én leírom ezt a számot: 48 797, máris sztrájktörő lettem.

Ez a nap ugyanis Móricz Zsigmond születésének a 48 797. napja (vajon a szökőéveket pontosan számolták-e?), és erre a napra hirdetett „nemzeti írósztrájkot” a Fiatal Írók Szövetsége.

„Minden nyelvünkért, nemzetünkért felelősséget érző írót, költőt, irodalmárt, kritikust, esszéistát, közírót felszólítunk arra, hogy 2013. február 14-én 00:03 perctől 23:59-ig (CET) mindennemű írásbeli megnyilvánulástól tartózkodjék! Egy árva szót sem fogunk leírni!”

– mondják a fiatal írók. Haragjuk arra lobbant fel, hogy 2012-ben elmaradt a Móricz-ösztöndíj.

Még most sem vagyok tisztában azzal, hogy az egész felhívást komolyan kell-e venni, mert ezt is hozzáteszik: „Követeléseink nincsenek, de ha nem teljesülnek, örökre elnémulunk!”
Ez a fenyegetés már elgondolkoztatott. Ezzel a logikával már találkoztam. Egy falusi kis iskola rosszcsontjai fűzfaágakkal úgy felverték az utca porát tanító nénijük ablaka alatt, hogy még a madarak is egymásnak ütköztek a fodros porfelhőben. (Később tudtam meg, hogy egy délutáni szép- és helyesírás-gyakorlás volt a kiváltó ok, ami a hivatalos tanórák után következett, megfosztva őket a már megbeszélt csibészkedéstől.)

Amikor a tanító néni kiszólt az ablakon, hogy mit csinálnak, és mit akarnak ezzel az irdatlan nagy porveréssel, a válasz csak ennyi volt: semmit! És nyomban eliszkoltak.

Közben az is foglalkoztatott, hogy milyen is lehet, amikor az író megtagadja a munkát? Kit is büntet ezzel? Zsarolhatja a kiadót vagy a szerkesztőséget, ha már annyira nyeregben van, de ekkor megkerülhetetlen kérdések ütik fel fejüket.

Az írónak, költőnek, irodalmárnak, kritikusnak, esszéistának, közírónak csak akkor volna szabad egyetlen sort is nyomdába engednie, ha legjobb lelkiismerete szerint hozzásegíti az embereket a Valósághoz, vagyis lényeges dolgot mond el a világról és a benne élő emberről. Amennyiben erre a lényegre ráérzett, akkor ezt el is kell mondania, olyannyira, hogy ha nem engedélyeznének gondolatai alá nyomdafestéket, akkor lúdtollal és tintával vagy korom és bor keverékével, ha pedig minden kötél szakad, saját vérével kellene lejegyeznie és terjesztenie azokat.

Az írónak elsősorban nem szórakoztatnia kell olvasóközönségét, nem is azért kell írnia, hogy „egy galuskával kevesebb legyen a torkában”, ami megnyuvasztaná, ha nem mondaná ki (Sütő), vagy hogy a lelkét mentse dixi et salvavi animam meam, hanem hogy amit tud, amire kínok vagy örömök közt ráláthatott, azt másokkal is megismertesse. Ezt pedig akkor is ki kell mondania, az írónak le kell írnia, ha érte semmit sem kap.

Erre is vonatkozik az „ingyen kaptátok, ingyen is adjátok” elv, amit Jézus tanítványainak mondott. A Valóságot nála tisztábban ember még nem látta.

Szinte megmosolyogtató esetet ír le Benedek Elek. Akkor országgyűlési képviselő volt. Egyszer karon ragadta őt a nagydarab, szinte bikaerős Vajda János, és arra akarta rávenni, hogy a még ifjú képviselő eszközöljön ki neki az országnál egy „kis” évi járadékot, ezekkel a szavakkal:

„Lássa, kérem, ha valakinek eszébe jutna, hogy ennek a Vajda Jánosnak nyugodt életet kellene biztosítani; hogy akkor az a Vajda János nagyokat alkotna. Ha például azt mondaná a kormány: nesze ad neked az állam minden évben hatezer forintot. Ezért nem kérünk egyebet: írj, amikor megszáll az ihlet. Mely szép, mely nagy dolgokat írnék!”

A munkabeszüntetést népszerűsítő rádiós szerkesztő még azzal is megtoldta, hogy vajon ezzel a mozgósítással a grafomán vagy a grafomániára hajlamos írók legalább egy napra be tudják-e szüntetni tevékenységüket.

Hamvas Béla ezt a fogalmat nem mondta ki önmagáról, de az írásról le akart szokni. Milyen jó, hogy nem tudta megtenni! Aki pedig másképpen grafomán, annak már az írásán érződik. Olyan az, mint amikor az alkoholista iszik: mindegy, hogy mit, és az első csepp után nincs megállás.

De nincs az a rabság, amiből nem lehet megszabadulni, mert a szabadság bent, a szellem rejtekhelyén kezdődik.

Ehhez pedig nem egy időre, egy napra kell abbahagyni az írást, hanem csak a Valóságtól messze eső gondolatokat kell kihagyni.

A betegség azonnal megszűnik.

Megtörtem a sztrájkot, mert azt a fránya néhány sort nem vagyok képes hamarabb, csak lapzárta előtt pár órával (perccel) megírni.