Önrendelkezés és felnőttség

 

Minden jel arra mutat, hogy az önrendelkezés alkotmányos keretek között való megszerzése még várat magára. Technikai ok a hatályos alkotmányos keret, amire már nemcsak az autonómia ellenzői hivatkoznak. Az ellenzők kimondatlanul is attól tartanak, hogy kevesebben lesznek, akik fölött közvetlen hatalmat gyakorolhatnak.

Ez a hatalomgyakorlás természetesen a mindenkire egyformán vonatkozó törvények alapján történik. Nem mindegy azonban, hogy egy adott törvény, rendelet betartását az ország bizonyos pontjain milyen gyakran és milyen alaposan, vagy éppen mennyire „nagyvonalúan” érvényesítik és ellenőrzik. Ezen a téren a gyakorlatban bizony nagy eltérések vannak.

Hibát, hiányosságot találni pedig nem nagy művészet, és ilyenkor arra hivatkozni, hogy a máshol még esetleg szembeötlőbb dolgokkal is találkozhatnának, egyszerűen hatástalan próbálkozás, és rosszindulatra utaló magatartásnak tűnhet. Az autonómiát ellenzők attól tartanak, hogy ez a lehetőség hullik ki a kezeik közül, ha nem a megszokott módon értelmezik az Alkotmány első cikkelyét.

Ezen alkotmányos okból kifolyólag tartják közülünk is egy páran kivitelezhetetlennek az önrendelkezést. Úgy néz ki, hogy az autonómia kérdése, imperatívusza, programja amolyan tömegmozgató madzag. Mind követelésével, mind pedig ellenzésével tömegeket lehet mozgatni, ha a kocka úgy fordul, akár alkotmányosan egymásnak is ugrasztani, mint ahogy volt már erre példa szűk negyedszázados demokráciánkban.

Az autonómia ellen hőzöngő tömegben nem is tudatosul, hogy hangadó vezetőik nem is azért olyan vehemensen autonómiaellenzők, mert azzal jogaik csorbulnának, ahogyan ezt önsajnáltatóan hangoztatják, hanem azért, mert ezzel a módszerrel lehet még a legkönnyebben az emberek indulatát felhevíteni, és ami a legfontosabb: hatalmat biztosító szavazatokat gyűjteni.

A jelek szerint ez a logika, ha nem is kifejezetten, de jelen van az autonómiát szorgalmazó tömegek irányítói esetében is. Az autonómia követelésével több követőt lehet szerezni, mint azzal, ha rámutatnánk arra, hogy még a rendelkezésünkre álló lehetőségeket sem használjuk ki; vagy, hogy talán nagyobb hitelt adna az autonómiatörekvésnek is, ha a piac farkas-törvényéről lemondanánk, és legalább hagynánk érvényesülni a másikat is.

Nem ismeretlen az a jelenség, amikor egyik vállalkozás egy elejtett jelzéssel felhívja a hatóságok figyelmét a másik vállalkozásra, és amíg a vizsgálatok tartanak, azalatt könnyebben megkaparint egy zsírosabb üzletet.

Az önrendelkezés körüli viták, acsarkodások, mind külső, mind belső vonatkozásaiban inkább hasonlítanak az éretlen gyermekek hajbakapásaira, mint felnőtt, szellemileg érett emberek értelmes beszédére. Az ellenzők attól hisztériáznak, hogy elveszik a játékukat. Az autonómiáért küzdők pedig azon marakodnak, hogy melyikük lesz a győztes, aki a trófeát felmutathatja.

Tény, hogy az autonómiáról egy pillanatig sem mondhatunk le. Azt azonban tudnunk kell, hogy az autonómia legfontosabb eleme az értelmes gondolkozáshoz való visszatérés. A haszonleső szemforgatás csak kisebb területre, kevesebb személyre szűkíti a hatalom-köntösbe bújtatott visszaéléseket.

Ha az eltelt évek összevisszaságában nem járatjuk le annyira a keresztény megnevezést, akkor most azt is mondhatnánk, hogy a keresztény, azaz a krisztusi ember képes önrendelkezésben és önrendelkezéssel élni.

Rövid pontosítás: nem az a keresztény, aki az előírásoknak látszatra eleget tesz, hanem az, aki elsősorban gondolkodásában, szándékában, ezek következtében pedig megnyilvánulásaiban krisztusi szellemben él.

Ebben benne van az igazi belső, isteni hatalom felismerése, annak rendeltetésszerű használata, vagyis az értelmes munka, benne van az egyenesség, az erőszakmentes határozottság, és benne van az áldozatkészség is. Ez a magatartás képes arra, hogy az emberek gondolkodására jó hatással legyen, ha úgy tetszik: csökkentse az esélyét annak, hogy rosszindulatú vezérek őrjöngő tömeggé egyneműsítsék őket.

Ebből a szempontból nézve eldöntöttnek látszik az a nagy kérdés is, miszerint előbb az önrendelkezést kell-e mindenáron kiharcolni, hogy az emberek, a fiatalok érdemesnek lássák itthon maradni és itthon normális életet élni, vagy itthon kell maradnunk, gondolkodásunkon, lelkületünkön, magatartásunkon kell krisztusi irányba változtatnunk, hogy az önrendelkezést, az etnikai, kulturális felnőttséget el tudjuk viselni.

Elekes András

Megjelent a Csíki Hírlap IX. évfolyamának 179. számában, 2o14. szeptember 19.-én.

—–

Az Önrendelkezés : a személyhez fűződő jogok társadalmi szintű, tudatos gyakorlása. Az egyén személyes szabadságát e döntésekben az Alkotmány bizonyos keretek közé szoríthatja, de lényegesen nem korlátozhatja.

A felnőttség fogalma jelenthet egyrészt biológiai érettséget, leggyakrabban az embernél, ritkábban állatoknál és növényeknél is, a szaporodásra képes vagy teljes mértékben kifejlett példányra utalva; másrészt jogi értelemben azt a személyt jelenti, aki elérte nagykorúságot, és ezzel cselekvőképessé vált.

Az autonómia görög eredetű szó (auto-nomosz), jelentése önkormányzás, önigazgatás, önrendelkezés.