Bőséges terméskor

Nem számítom magam még egészen vénnek, de úgy kell kezdenem, mint a sírra hajló öregek: nevezetesen, hogy „elmúltak azok a szép idők!”

És itt egyáltalán nem a visszasírhatatlan fiatalságra gondolok vagy a gondtalan gyermekkorra.

Remélem, hogy amit most hiányolok, ha nem is visszasírható, de egy kis értelmes gondolkodással újra visszatéríthető.

Elmúltak tehát azok a régi szép idők, amikor az ember még szívből tudott örvendeni a bőséges termésnek, és hálát adni érte, amikor szerét ejthette a templomba menetelnek.

És ha már minden tároló helyet megtöltött, állatállományát is felszaporította, hogy legyen, amivel megetetnie a többletet, akkor megmutatta országnak-világnak, hogy mekkorára meg tud nyílni az élethez kérgesedett szíve, és szerénységének bőséges hangoztatásával juttatott a somlyói barátoknak s a fehérvári papiskolába is.

illusztráció, Forrás : maszol.ro

A napokban a Kossuth Rádióban beszélt egy vidékünki pityókavállalkozó.

„Sajnos, az idén nagy volt a termés” – hangzott darabos hangon a fejbekólintó szentencia.

Először azt hittem, ezzel a kanyarral valamilyen poénhoz akar kilyukadni, de a várt vicces következtetés elmaradt.

És hogy ezt a piacgazdaságba „belenemesedett” atyánkfia halálkomolyan gondolja, abból is kitűnt, hogy nyomban hozzátette: már nem tudják a pityókát a tervezett áron értékesíteni. Az elhangzott nyilatkozattal csak azt akarta mondani, hogy gondban vannak a pityókavállalkozók.

Most már nemcsak a termesztés „nájmódi” csínját-bínját kell érteniük (műtrágyák, permetszerek egész áradatát), hanem a piacgazdaság szemforgató fogásait is el kell sajátítaniuk. Azzal, hogy a pityóka a földből a pincékbe kerül, még nincs befejezve a munka, még nem lehet megelégedetten hátradőlni és megszusszanni.

A kínálattal a piacot állandóan róni kell, lesve, hogy mikor képes kínálatunkat is a lehető legkedvezőbb áron felvenni. A nyilatkozó tehát csak arra akart utalni, hogy most következik a munka idegesítőbb része.

De nemcsak ennyit mondott. Kimondatlanul utalt arra, hogy átminősült a munka eredménye.

Ma a munka eredménye, horribile dictu, még a mezőgazdaságban sem a jó termés, hanem a pénz.

A termés ebben a láncsorban ugyanolyan eszköz, mint a műtrágya vagy a permetlé, vagy az emberi munka maga. Sajnos, ez nemcsak a pityókatermesztésre érvényes, hanem az emberi munka minden területére, csak ezt nem szoktuk ilyen egyenesen kimondani.
Az idézett pityókavállalkozó gondolkodás nélkül kimondta az igazságot, ahogyan a munkáról, terményekről, termékekről gondolkodunk.

Mindent pénzzé kell tudnunk váltani, hogy mindent vagy bármit meg tudjunk vásárolni. A képlet önmagában érthető, és talán meg is könnyítené a helyzetünket a szétburjánzott igényeink sűrűjében, ha közben nem kapcsolna be néhány nagyon bizonytalan láncszemet, és nem tenné íztelenné a terményeket és személytelenné a termékeket.

A bizonytalan láncszem éppen a piac, amit a reklámokkal, a reklámok keltette igényekkel és más trükkökkel mesterségesen hullámoztatnak. Mind a termékeket, mind a terményeket a lehető legolcsóbban kell előállítani, hogy nyereség is legyen.

Ezért – a pityóka példájánál maradva – a termény csak azért „székely”, mert itteni földben terem, és jó esetben idevalósi a terület tulajdonosa, de már a messze földön, mesterségesen előállított vetőmagot használjuk, azt a gyom-, gomba- és bogárirtót locsoljuk az ártatlan földre és növényre, ami szintén a vegyipari kombinátok boszorkánykonyhájára viszi a hasznot, és amit világszerte is használnak a nagyok, akikkel együtt szeretnénk mi is labdába rúgni. Így teremtődik meg az az egyeníz, ami mindenre hasonlít, legkevésbé a pityókára.

Személytelenné pedig azért válik, mert szinte tudja az oktalan pityóka, ennyi megszentségtelenítés után is, hogy nem önmagában, élelmiszerként van értéke, hanem a nagypiac szeszélye szerint. Magyarán az „értékesítésében” az ember csak önző alkudozással van benne, és nem gondoskodó, Uram bocsá’, szerető munkájával, hiszen azt már rég a gépekre és vegyszerekre bízta.

Igaz, a gépeket még az embernek kell irányítania és javítgatnia, a vegyszereket kipermetezni is neki kell, de ezek ismét gyengítő láncszemek a munkát végző ember és a föld, valamint a termény között.

Tény az is, hogy az idő kerekét nem lehet visszafordítani, a gépekről nem lehet a kezdetleges szerszámokhoz visszatérni.

A magunk teremtette rendszeren viszont lehetne változtatni, amennyiben szívből tudnánk örvendeni a bő termésnek, és bízni a szűkösebb esztendőkben is, amikor hagynánk, hogy a megtermelt javak visszanyerjék természetes ízüket és érezni lehessen, hogy érző ember dolgozott rajtuk.

Elekes András

Megjelent a Csíki Hírlap IX. évfolyamának 209. számában, 2o14. október 31.-én.

—–