hangulat és összpontosítás

Mit nem adnánk azért, ha mindig jó hangulatunk lenne, és zavartalanul tudnánk a kívánt dolgokra összpontosítani.

Hasznos vágyak ezek a siker érdekében. Jó hangulatunkat azonban gyakran betolakodó érzések, emlékek, abban a pillanatban feleslegesnek tartott ismeretek befolyásolják, és a koncentráló képességünkre is hasonló tényezők nyomják rá a pecsétjüket.

Tapasztalatból ismerjük ezt a jelenséget is.

Összpontosítanunk az egyetlen Lényegre kellene. Mivel ezt vagy alig ismerjük, vagy nagyon távolinak, létezését bizonytalannak tudjuk, találunk magunknak számtalan olyan lényeget, legtöbbször mondvacsináltat, amit abban a pillanatban elengedhetetlenül fontosnak tartunk. Gondoljunk csak a mostanra olyan divatossá vált fenntartható fejlődésre, törvényhozási képviseletre, mindenféle érdekérvényesítésre, vagyis egyszóval a hatalom birtoklására.

Ezek az ember teremtette lényegek valósággal átitatják életünket, és magától értődőnek, természetesnek tartjuk, hogy ezekre teljes erőnkkel koncentrálunk. Aki ezekbe belefog, és ha „sikeres” akar lenni, le kell szűkítse figyelme fénynyalábjait. Nem hagyhatja, hogy azok szétterüljenek, és minden lényegtelenbe belekapaszkodjanak, mert ezekkel energiáit pazarolná.

Csak azzal foglalkozhat, ami célja elérésében segíti. Ezért kell nagyon, minden erőfeszítésével összpontosítania, mígnem ez a törekvése valóságosan tulajdonságává lesz. Tudni fogja nagyon jól, különös érzékkel ismeri fel, mi az, amire oda kell figyelnie, és mi az, amit sikere veszélyeztetése nélkül nyugodtan figyelmen kívül hagyhat.

Amikor az egyetlen Lényegesre összpontosítunk, akkor nem kell a figyelmünk sugarainak szórását mesterségesen szűkítenünk, mint az előbbi esetben. Az értelmünk ekkor is minden elérhetőt bepásztáz, szeretne magával vinni. Az összpontosítás ebben az esetben azt jelenti, hogy az egyetlen valóságos Lényeget látva minden mást meghagyunk a maga helyén, és csak látjuk, csodáljuk az összefüggéseket minden létező között.

Ebben az esetben mindegy, hogy a létezők melyikére irányul figyelmünk, végső célja úgyis azok forrása és megérkezése lesz. Az igazi Lényegre való összpontosítást elkezdhetjük egy virág, egy állat vagy éppen az ember megfigyelésével és csodálatával. Amennyiben következetesek vagyunk, úgyis eljutunk a forráshoz és a megérkezéshez, a torkolathoz.

Ebben az esetben hangulatunkkal sem lenne semmi baj. Hangulatunk a szellem derűje lenne.

Sajnos, hogy az összpontosításunk is az általunk meg- és kinevezett lényegekre irányul, ami zaklatottá teszi életünket, hangulatunk pedig a vérnyomásunkkal együtt ingadozik. Ebben is hatalmas összpontosító műveletre van szükségünk, hogy azt valamennyire is szinten tudjuk tartani. Ide tartoznak a különböző hangulatfokozó, mesterségesen előállított szerek is (ezeket legalább annak nevezzük, amik: kábítószerek), amelyek közül egynéhány használatát a törvény is tiltja.

Túl ezeken, rengeteg olyan műveletet ismerünk, amelyekkel a hangulatunkat befolyásolhatjuk, amelyeket kifejezetten azért használunk, hogy figyelmünket, érzéseinket a pillanatnyilag számunkra kellemes irányba tereljük. Feldíszítünk egy helyiséget, hogy abban ünnepélyesebben érezzük magunkat, mint azon kívül.

Értelmi és érzelmi lényünk is a maga természeténél az Egészre irányul.

Az egészben pedig benne van minden: a Rend is, amit kirúgtunk magunk alól, de visszakaptuk annak lehetőségét, ha egyáltalán élni tudnánk vele és benne, és ott van a rendszerek összekuszált tömkelege, amik elviselésére kitaláltuk a hangulatjavító elemeket.

Érzéseink és érzékeink sugarát akarjuk ezekkel szűkíteni, hogy az egészben lévő – egyébként magunknak okozott – összevisszaságokról a kívánatos pillanatnyi jóra összpontosítsuk. Így adunk hangulatot még a legszentebb ünnepeknek is.

Kisebb-nagyobb sikerrel, ugyanis az egész felé húzó bensőnk egy óvatlan pillanatban meglóghat a felügyelet alól.

Csoda-e, ha az ünnep fénypontjára tartogatott finom falat, ha csak egy pillanatra is, de megkeseredik a szánkban?